www.facebook.com


Bemutatkozunk…

Tisztelettel és szeretettel köszöntök minden látogatót a JNSZM Révay György Iskola honlapján.
 

Tekintsék meg bemutatkozó kisfilmünket (2010):


 

2010. évi felvétel (Igazgatónő: Burai Zsuzsanna)


Iskolánk JNSZ megyében található, Szolnoktól délre kb. 30 km-re. Intézményünk Tiszaföldvár külvárosi részén, Homokon, egy 150 éves kastély köré szerveződő területen működik. (Iskolánk története)
 

Bejáratunk
 

Tanulóink a megye egész területéről érkeznek hozzánk.
Óvodai, általános iskolai és szakiskolai oktatást valósítunk meg enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek részére.
A Megyei Pedagógiai Intézet Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleménye alapján iratkozhatnak be a gyermekek az iskolába.
Az oktatási feladatok mellett kollégiumi ellátást, valamint gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátást biztosítunk lakásotthonos elhelyezés keretében.

Alkalmazott terápiáink között szerepel az alapozó terápia, a gyógylovagoltatás és a gyógytestnevelés.

       Gyógylovagoltatás            Gyógytestnevelés                 

Tanulóink létszáma 170 fő körül van (2018).
A nevelési, oktatási és egyéb feladatokat közel 125 dolgozó látja el.
Felszereltségeink között megtalálhatók a tornatermek, salakos és füves sportpályák, korszerű számítástechnikai tantermek, és a konditerem.

       

Füves pályánk                       Salakos pályánk

 

       

                Számítástechnika terem                     Konditerem

 

Az intézmény belterülete közel 16 ha . A külterület kb. 3,32 ha legelő és 5,6 ha szántóföld.

Légi felvétel az intézmény területéről

 

Intézményi egységeink:

Óvoda: 1994 óta működik az óvodás csoportunk.
A megye egész területéről veszünk fel gyermekeket.
Óvodásaink életkora 3-7 éves korig terjed.


 

Iskola: Két tagozatunkon a tanulásban akadályozottak (TATÁI) és az értelmileg akadályozottak (ÉATÁI) tanulhatnak.

        

TATÁI épülete                          ÉATÁI épülete

 

Speciális szakiskola: Az általános iskolai tanulmányokat befejezve, két tagozaton nyújtunk továbbtanulási lehetőséget.
A tanulásban akadályozottak számára a Speciális szakiskolánkban jelenleg 2 szakmát tanítunk (Parkgondozó és Ezüstkalászos gazda).

        
mezőgazdasági munkák

Az értelmileg akadályozottak számára a Készségfejlesztő Szakiskolában 4 szakmát oktatunk (szőnyegszövő, parkápoló, seprűkötő és zöldségtermesztő).

 

EGYMI: 2014. szeptember 01-től lett az intézményünk új feladata.
Fő tevékenysége az utazó gyógypedagógusi hálózat megszervezése három tankerületben.

 

Kollégium: Az iskolánkban tanuló gyermekeknek kollégiumi ellátást is biztosítunk, így a gyermekek a hétköznapokat az intézményben, a hétvégéket saját családjukban töltik.
Az iskolai feladatokat délután felkészült nevelők segítségével végezhetik el.
Maximálisan felvehető létszám 140 fő.
Intézményünk sajátos elhelyezkedése és speciális ellátandó feladatai miatt, a szülők segítése érdekében bentlakó, rászoruló gyermekeink haza és visszautaztatását pénteken és vasárnap autóbuszunkkal valósítjuk meg.

        

A Kollégium épülete                  Számítástechnika terem

 

Gyermekotthon:

Gyermekotthoni egységeink 2015.09.01-től leváltak az intézményünktől.
 

 


Egységeinkről részletesebb információt a megfelelő oldalakon talál.